2011. október 5., szerda

Orrvérzésig angol

Az elmúlt hetekben eléggé átalakult az életem, ennek köszönhetően a nyelvtanulás is. Előtérbe került egy kicsit az angol, úgy tűnik, korábban kell megkezdenem a külföldi munkakeresést, mint terveztem. Mivel ahhoz a finn még nagyon kevés, így az angol lépett az első számú közvetítő nyelvvé. Az egyik lehetséges munkaadómmal már jó néhány levelet váltottunk angolul, rá is jöttem, hogy van még mit tanulnom, és főként újra átvennem. Nagyon sokat felejtettem, illetve inkább úgy mondanám, jóval nagyobb a passzív tudásom, mint az aktív. Ennek megfordítására elővettem a régebbi angol anyagaimat, és elkezdtem átnézni ezeket. Van egy nagyon jó összefoglaló anyagom az igeidőkről (Pons) és rendszeresen forgatom Dohár Kis angol nyelvtan c. könyvét. Nagyon szeretem, egészen közérthetően és egyáltalán nem fejfájdítóan írja le a lényeget. Magolásról továbbra sincs szó, inkább csak olvasgatom, átnézek egy-egy részt, amit szükségesnek tartok, és utána gyakorolok, mert anélkül semmit nem ér az egész. Emellett nekikezdtem a Kreatív angol anyagnak is, amit szintén nagyon jónak és hasznosnak tartok. Elkezdtem a legelejéről, vagyis a kezdő szintről, és rájöttem, hogy jól tettem, mert sok minden a helyére került az angol tudásomban. Előkerültek a szókártyák is, a szókincs bővítés nagyon fontos.
A finnel most így kevesebbet foglalkozom, ez leginkább azt jelenti, hogy elolvasok naponta egy-két cikket, amiket a facebook üzenőfalamon érdekesnek találok, és lapozgatom a Finn társalgási könyvet. Ha minden jól megy, nemsokára kint leszek, és akkor a leendő munkaadóm fizeti a nyelviskolát. Persze ennek ellenére nem hagyom abba a finn tanulást sem, de most az angolomat kell csiszolni, mert legalább egy telefonos interjú még hátra van :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése